egymás szemében — párkapcsolati játék
Kártyajáték kifejezetten párkapcsolatban élők részére.
Kérdéseket tartalmaz, amikből kiderül, ki milyennek látja a másikat és a kapcsolatukat.
A kérdések érintik a jelenlegi életet, a közös múltat, a jövőre vonatkozó terveket, szóba kerülhetnek olyan témák, amiket eddig nem hoztunk szóba a másik előtt.
Szórakoztató és elgondolkodtató játék azoknak, akik nemcsak egymás mellett szeretnének élni, hanem a szó szoros értelmében együtt, a lehető legmélyebben megismerve a másikat.
A játékhoz két fő szükséges, kétféleképpen lehet játszani:
Az egyik játékos mindkét esetben húz egy lapot és felolvassa a rajta szereplő kérdést.
Az egyik lehetőség, hogy a felolvasott kérdést csak ő maga válaszolja meg, a másik fél meghallgatja, majd a soron következő játékos új lapot húz, amit már ő válaszol meg.
A másik opció, hogy a játékos által felolvasott kérdést minden résztvevő megválaszolja sorban egymás után.
A doboz 80 kérdést, felvetést tartalmaz.
Anyag: Papír
EAN: 5999861567362
Gyártás helye: Magyarország
A játékot 16 éves kortól ajánljuk, mivel a kérdések többek között a felnőtt lét különböző területeit is érintik – például a munka, döntések, párkapcsolatok vagy az önmagunkkal való viszony témáit, így a kérdések gyakran mélyebb önreflexiót és érzelmi érettséget igényelnek.
Igen, sőt – érdemes is! Ahogy telik az idő, mi is változunk, így ugyanazokra a kérdésekre is más válaszok születhetnek.
Nincs megszabva, meddig kell tartania egy körnek vagy válasznak. Egy-egy kérdés mélyebb beszélgetéseket indíthat el, így a játék hossza teljesen a résztvevőktől függ, akár órákig is eltarthat, ha a játékosok elkezdenek megnyílni egymás előtt.
Előfordulhat, hogy egy kérdés túl nehéznek tűnik, nyugodtan tovább lehet lépni – a félretett kártyákhoz bármikor vissza lehet térni.
Vásárlói videók
100.000+ happy customers
Nem ez az első tőletek, és most sem csalódtam. 💕
Sok benne a túl általános, illetve negatív beszélgetést eredményező kérdés. Elment tőle a kedvünk.
Rengeteget segített a párkapcsolatomon. A kérdések mélyek és sokszor nehezek de együtt képesek vagyunk megválaszolni ezeket.
Nagyon sokat segít, hogy el tudd kezdeni a kommunikációt!🙏Nagyon jól összeszedett tèma ès kèrdèsek, amik valóban segíthetnek! Ajánlom!
Legjobb döntés volt ezt beszerezni!
Érdekes, szórakoztató, tartalmas játék nem csak paroknak!
Párkapcsolat előtt lévő fiatalok kapták karácsonyra. Kb 1,5 óra alatt kikérdezték egymást, tetszett nekik.
Gyerekeknek valót is megvettem, 8 évessel vettük elő, nehezen beszélt az érzelmeiről, többször a szomorúság kártya jött elő, s nem szívesen beszélt róla. Folytatjuk majd...
Nagyon szépen kidolgozott kártya.
Nagyon jók a kérdések.
Jó kérdések nem igényel hosszas felkészülést a játék bárhol előkapható akár néhány percre is
Nagyon élvezzük a feleségemmel!Új szintre emeli a kapcsolatunk!
Reviews in Other Languages
X
:)
.
Zufriedenheitsgarantie!
Noch unsicher? Wenn du aus irgendeinem Grund mit dem Produkt nicht zufrieden bist, kannst du es innerhalb von 30 Tagen zurückgeben – ganz ohne Fragen, und wir erstatten dir den vollen Betrag.